Szegénységre ítélve – 5. fejezet
A "közmunka" nem munkahelyteremtés
2018.01.18. • Ujhelyi Sándor
Szegénységre ítélve – 5. fejezet
Mielőtt elemeznénk tovább az okokat, hogy miért is szegény valaki, néhány gondolatot szabad legyen leírni, az eddigi cikkekkel kapcsolatosan.
A „szegénység” kérdését nagyon sokan elintézik egy legyintéssel, és vagy a munkanélküliségre, vagy az élvezetekre fogják, az alkoholizmusra. Azért ez a kérdés ettől sokkal bonyolultabb, és ezért a megoldás sem olyan egyszerű. Alapelv, hogy az éhes embernek először enni kell, adni, de utána „meg kell, tanítani horgászni”, vagyis dolgozni kell azon, hogy talpra tudjon állni!
Igyekeztünk szisztematikusan átgondolni ezt a problémát, és úgy néz ki, hogy elég használható anyag kezd, megszületni. A Minden Ember Számít Egyesület, mint egy „sorvezetőt” el is kezdi alkalmazni munkájában, és valószínűleg a végleges anyagot egy munkafüzet formájában ki is adja, amennyiben az anyagi feltételek teljesülnek.
Most ebben a fejezetben a szegénységi okokat elemezzük, a megoldási javaslatokra később térünk rá!
Tehát, folytatva az okok elemzését, hogy is lesz valaki szegény?
7. Nincs munka
A munkanélküliség ma elsősorban a vidéki területeken jelent komoly kiváltó okot. Ott is főleg a képzetlenek körében. A mai „kivándorlós” világban egy megfelelő képzettséggel és egészséggel rendelkező ember a Fővárosban és a nagy városokban szinte órák alatt tud, munkát találni. Az más kérdés, hogy tetszik-e neki, de most nem ezzel foglalkozunk.
A „közmunka program” ész nélküli bevezetése, ami az „egymillió új munkahely” elfuserált ígéretéből született, igencsak tönkretette a munkavállalási kedvet. Olyan körzetekben, ahol csak alkalmi, idénymunka volt, és hosszú távú, stabil munkalehetőség ritkán adódott, tömegek vettek részt az ilyen alkalmi munkákban. Könnyű kiszámolni, hogy a közmunkával éves szinten jobban jár az egyén, mint ha csak a nyári idénymunkákra szerződik el. Ha a közmunka helyett nyáron dolgozik, akkor elveszíti a közmunkás jövedelmet, alkalmi napi bér alapján pedig alig tud többet keresni ettől.
„A közfoglalkoztatás, más néven közmunkaprogram, vagy köznapi nevén közmunka speciális, (szociális támogatás jellegű) munkaviszony, amellyel a törvényhozók azt szándékoznak elősegíteni, hogy a munkaerőpiacról valamilyen okból kiszorult álláskeresők sikeresen vissza-, illetve bekerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatók a központi költségvetésből támogatást kaphatnak annak fejében, hogy átmeneti munkalehetőséget biztosítanak hosszú ideje sikertelenül állást keresőknek.
A magyar közmunkaprogram kritikusai szerint a program célja csak a programban résztvevők kis aránya esetében valósul meg, a többség esetében épp ellenkezőleg, a programba „beleragadt” munkavállalók számára a közmunkaprogramban való részvétel nem segíti, inkább akadályozza a munkaerőpiacra történő visszatérést”. (Wikipédia)
A jogszabály alkotónak, és a közfoglalkoztatóknak be kellett volna vállalniuk az idényjelleg kezelését, mert e nélkül a magyar mezőgazdaság, az építőipar teljesen kétkezi munkaerő nélkül maradt!
A vidékre történő ipartelepítés, vagy munkahely telepítés igen nehéz, bonyolult feladat. A szocializmus azzal oldotta meg ezt a problémát, hogy anno a vidéki szabad munkaerőnek hétfőn kora reggel indultak az un. munkásvonatok, hozva a nagyvárosokba a munkaerőt. Tele volt a Főváros is munkásszállókkal, ahol ezek az emberek, minimális térítés ellenében lakni tudtak, sőt, volt, ahol a nagyvállalat ingyen biztosította, majd pénteken délután újra vonat. Az olyan nagyvállalatok, amelyek tömegével tudták felvenni az ilyen munkaerőt, vagy egy munkásszállót is fenn tudtak tartani, mára megszűntek. (GANZ, BULAV, KÖZÉP)
A privatizációs időszakban ezeket a munkásszállókat „szétosztogatták”, mára két-három csillagos turistaszállók lettek belőlük. Az albérletek ára (120-150 ezer Ft/lakás) mára megfizethetetlen pl. segédmunkásoknak, a háromhavi kaució (300-500 ezer Ft) letétele pedig egyszerűen lehetetlen. Helyette rozogábbnál rozogább kisbuszokkal indulnak neki minden nap vidékről a nagyvárosba, de ez is véges megoldás. Maximum 50-80 km távolságról lehet bevállalni az ilyen napi utazást, főleg a nyáron 10-12 órás munkarendű építőiparban, meg hát a kisbusszal is kell, rendelkezni. Egy ilyen működőképes jármű ára közel egymillió forint.
Vagyis „ha nincs munka, akkor megyek utána” elv ma nem tud működni az alacsony képesítésű emberek körében.
A következő példa igen jellemző:
Ládbesenyő borsodi kis zsákfalu, a Hernád völgyében. Ismerősöm festő szakmunkás, 56 ezer forintos közmunkából él négy gyerekkel. A párszáz lelkes faluban évente két-három lakásba hívják, ott munka nincs. A legközelebbi nagyobb település Edelény, ott már tudna keresni 80 ezret. Húszezer a havi bérlet, vagyis ha beállna dolgozni négy, azaz négyezer forinttal keresne többet, mint most.
Miskolc 33 km. Ott már 140 ezret is adnának neki. Kocsija nincs, merthogy csóró, meg természetes jogosítványa sem. Marad a tömegközlekedés. Kelés reggel fél 4 órakor. 2 óra 42 perc az út busszal. 33 kilométerre! Érkezés reggel hétre a munkahelyre. Délután, mivel nincs járat órákig kell ücsörögni a buszpályaudvaron, érkezés haza ÉJFÉLKOR! Újra kelés fél négykor!
Egy kisbuszban nyolcan elférnek, ez 56 ezer forintjával havonta 448 ezer forint közmunkapénz. Vagyis 3-4 havi közmunkabérből lehetne venni egy kisbuszt, és akkor ennek a kis falunak a szegényei tudnának rendesen járni dolgozni.
(folytatás következik)
Ehhez a bejegyzéshez még nincsenek hozzászólások.