Boszorkánykonyha
Avagy őszintén az ellenzéki összefogásról
2020.12.29. • Ujhelyi Sándor
Boszorkánykonyha
Avagy őszintén az ellenzéki összefogásról
Szeretek főzni. de nem a klasszikus ételeket készítem, hanem kinyitom a hűtőt, és amit találok, abból készítek valamit. Egyedit. Valami ilyesmi féle lett a mostani hatpárti ellenzéki összefogás is. Semmilyen klasszikus recept nem működik, egyedi lett.
Üzenem viszont a kétkedőknek, hogy ne nyavalyogjanak, hisz erre vártunk hosszú évek óta! 2018-ban is akár győzhetett volna az ellenzék, de az egymás ellen indulás magával hozta OV győzelmét. Akkor is és utána is mindenki követelte az összefogást, most meg nem látok mást, csak hisztis nyavalygást!
Kritikákat, észrevételeket, javaslatokat lehet megfogalmazni, csak ne csökkentsük az összefogás társadalmi és politikai jelentőségét!
Mi, az Új Alternatíva párt örülünk, hogy végre a legnagyobb 6 ellenzéki párt vezetője pozitív döntésre jutott. Észrevételeinket, javaslatainkat viszont megküldtük az érintetteknek!
Idézet a levélből: „Örömmel értesültünk a hat ellenzéki párt 2022-es összefogásáról! De ez kevés, Orbán legyőzéséhez teljes "nemzeti" összefogásra van szükség!
Kérem, engedj meg néhány észrevételt, bár lehet, hogy nyitott kapukat döngetek.
1. A "kispártokkal" kapcsolatosan kérem egyértelműen kijelenteni, hogy várjátok őket az előválasztásra!
2. Ugyancsak kérem kifejezni az együttműködési készséget a civil szervezetekkel, ugyanis a lakosság jelentős része hozzájuk menekült, csalódva az elmúlt évtizedek pártpolitikájában. Vidéken még akár jó jelöltet is tudnának biztosítani.
3. Az felszínes, felelőtlen gondolkodást jelent, hogy "úgy is kénytelenek lesznek a pártokra szavazni"! Nem mindegy, hogy egy szavazópolgár csak kényszerűségből megy el szavazni, netán otthon marad, vagy ő is folyamatosan kampányol a teljes nemzeti összefogás mellett! Hol tud? A családjában, munkahelyén, az interneten!
4. 2022-t nem lehet az ATV-n meg az RTL Klub TV-n keresztül megnyerni! A közösségi média szerepe ma hatványozottan fontos. (Statisztika, hogy ma közel annyian tájékozódnak ott, mint a tévében) A közösségi médiában nem elégséges fizetett hirdetés megjelentetése, ott a hangadókat is be kell, vonni, mert pillanatok alatt lehet valakiből akár angyalt, akár ördögöt kreálni!
5. A Jobbikkal való kényszerű együttműködés miatt rendkívül fontos a cigány (és zsidó) szervezetek és a hangadóik meggyőzése, bevonása!”
„Ettől az ellenzéktől várod, hogy legyőzze Orbánt?” Tette fel nekem a kérdést egy ismerősöm. Nem, nem az ellenzéktől várom, hanem a néptől! A nép dolga elküldeni! A mostani ellenzék feladata viszont bebizonyítani, hogy sokszínűsége ellenére képes demokratikusan, és tisztességesen kormányozni, a nép érdekében. A jelenlegi hatpárti megállapodás előrevetíti a készséget a demokráciára, ami még igazabb lenne, ha odaengednék a kispártokat és a civileket is az előválasztáshoz. Ez lenne a demokrácia biztosítéka.
Mi nem félünk a Jobbiknak a nemzeti és vallási kisebbségek kárára történő esetleges negatív térnyerésétől, mert pont a demokratikus kormányzás miatt, jelentős kisebbségben lennének a koalícióban. Viszont jobban félünk attól, hogy sikerül-e megszabadulni a korábbi kormányok levitézlett, korrupt politikusaitól? Erre csak egy garantáltan korrupcióellenes miniszterelnök személyében látunk garanciát, mint pl. Karácsony Gergely, aki Zuglóban és most a Fővárosban is bizonyította, hogy képes tiszta kézzel kormányozni!
Ehhez a bejegyzéshez még nincsenek hozzászólások.