KORONA, királyi ékszer helyett pandémia Orbánnak

Elkerülni Fehéroroszországot

2020.09.01.   •   Ujhelyi Sándor

KORONA, királyi ékszer helyett pandémia Orbánnak

A Covid 19 első felvonása egyértelmű üzenet volt a világ vezetőinek, hogy a világ karanténba kényszerítése több kárt okoz, mint maga a vírus. Már látszik, hogy a „második hullám” már közel sem olyan agresszív, megbetegedési és halálozási aránya töredéke az elsőnek. Orbán mégis bekeményített, lezárta a határokat, Nyunyókáék minden eddiginél drasztikusabb adatokat publikálnak.
A világ és a kereszténység fő „megmentője” a Fehérorosz események hatására napokig hallgatott, valószínűleg tudatosult benne, milyen sors várhatja őt is. Lépnie kellett! Orbán mindig előre menekül, most is ezt tette.
A „Sorosozás” meg a „migráncsozás” megmutatta, hogy az emberek félelmeire apellálva fent tudja tartani a hatalmát, az emberek mindent megbocsátanak neki. Hát most bedobta újra a „mi időben lépünk” szöveget, és teljesen szembemenve a világban tapasztalható tendenciákkal, hermetikusan bezárta az országot. Nem érdekli, hogy a végre lábadozó turizmust ő maga teszi tönkre, nem érdekli, hogy a vendéglátásban, idegenforgalomban dolgozó nyugdíj közeli korosztály mára teljesen jövedelem nélkül marad, éhen fog halni. Neki lépnie kellett, nem akar Fehérorosz barátja sorsára jutni. Orbán újra beáldozza a népet, saját bőre megmentése céljából!
Már most kikalkulálható, hogy Magyarországon minimum 2022-ig lesz járvány, és a pandémiára hivatkozva Orbán akár törölni is fogja a parlamenti választásokat.
De addig is, aljas módon, hatalmas felárral eladják nekünk azokat a sokszor selejtes védőeszközöket, amiket a mi pénzünkből vettek. A vírusra hivatkozva Iványi hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő iskoláitól elvesznek 95 millió forintot, eközben 2,5 milliárd forintunkkal támogatják a „helytelen gazdálkodás” miatt csődbe jutott Magyar Tenisz Szövetséget. És a nép felállva tapsol, mert félti a két iksszel írt tyúkszaros életét!

A hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Ehhez a bejegyzéshez még nincsenek hozzászólások.

Témák



Legutóbbi hozzászólások