Népszavazás a kötelező betelepítési kvóta ellen
(Ezt a cikket nem "megálmodtam", hanem az elmúlt napokban sok emberrel találkoztam, és az alapján írtam!)
2016.06.05. • Ujhelyi Sándor
Népszavazás a kötelező betelepítési kvóta ellen
A legabszurdabb az egészben, hogy ami ellen lesz a népszavazás, az már nem létezik, az EU visszavonta, nincs kötelező betelepítési kvóta.
Akkor miről is szól ez az egész menekültellenes kampány?
A májusi közvélemény kutatási adatok szerint is a második helyen a Jobbik áll. Tehát ma, főleg ismerve a vidékiek és a fiatalok „jobbra-tolódását”, a Fidesznek a Jobbiktól kell, tartania.
És nem 2018-ban!!!!! Miért is?
Mert a baloldalon nincsenek olyan radikális csoportok, amelyek hajlandóak lennének az utcára menni, és erőszakkal megdönteni a diktatúrát.
A szélsőjobbon viszont ugrásra készek tömegével az emberek, és akár fegyvert is fognak, szó nélkül. Lásd Kijev, Ukrajna esetét. Csak egy szikra kellett, meg egy kis pénz, és máris elsöpörték a regnáló hatalmat! És ezekre az eszmékre nagyon is vevők a főleg Erdélyből érkezett emberek. A „bicskás székely” igazságérzete nem fogadja el, hogy az anyaországban is diktatúrában éljen, elég volt neki anno Romániában, így a Jobbik által hirdetett (tév)eszmék könnyen csapdába csalják őket.
És nem csak őket! Mára, mivel a baloldal nem lép fel határozottan a kormány „akciói” ellen, ezért azok az emberek, akik azonnali radikális változást akarnak, mind tolódnak a Jobbik felé. Még akár régi MSZP-sek is!
A kormány Erdély pénzelésével mára pont az ellenkezőjét éri el, mint amit akart, hisz erősíti a legnagyobb ellenzékét, a Jobbikba tolva az erdélyieket.
Orbánnak van mitől félnie! A Jobbiknak van komoly utcai tömegbázisa! (lásd felvonulásaik!)
A Fidesznek nem általában az ellenzéktől, meg a szakemberek, és jó érzésű emberek által irányított csoportoktól kell félnie. Ők nem fognak „forradalmat” csinálni. Ők bíznak 2018-ban, arra készülnek, és csak a választások ellehetetlenítése, esetleg elcsalása esetén készek „forradalomra”.
Tehát miről is szól a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazás?
Orbán ma még nem akar kilépni az Unióból, hisz 2020-ig jön a pénz! Kormánya már bizonyította a pénz erős befolyásoló erejét!
Ez az egész népszavazás semmi más, csak kampányharc a Jobbik és a Fidesz között! Egyúttal gumicsont a népnek, hogy ne foglalkozzon a közvagyon lenyúlásával, elherdálásával!
Ennyi és semmi más!
(Ezt a cikket nem "megálmodtam", hanem az elmúlt napokban sok emberrel találkoztam, és az alapján írtam!)
Hozzászólások
| Ujhelyi Sándor 2016.06.05. 11:37 | | Orbán hatalmas hibát követ el ezzel a taktikával, mely a VÉGLEGES vesztét is jelentheti. Minél jobban radikalizálja az országot az idegengyűlöleten keresztül, a gyűlölet reklámozásával, hirdetésével, előtérbe helyezésével, annál hamarabb áll fel az a (szélső)jobboldali radikális réteg, aki már lőni is fog! Kiengedte a szellemet a palackból az elmúlt években, kormányprogrammá tette a gyűlölködést, és ez a gyűlölet fogja őt elsöpörni, de akkor viszont már esélye sem lesz a „vádalkura”! Úgy végzi, mint Ceausescu! |
|